• Moha a Facebookon
  • twitter
  • Rovat rss


“Mindenképp egységes marad a Corvinus” - Hallgatói Fórum a CEN-en

A Corvinus Egyetemi Napok keretén belül szervezett a HÖK Hallgatói Fórumot dr. Rostoványi Zsolt rektor részvételével a felsőoktatási reformtervezet és a Corvinus integrációjának apropója kapcsán. A NEFMI álláspontja szerint az egyelőre homályos jelentésű felsőoktatási pólusok két külön egységhez kapcsolnák a Corvinus Budai és Pesti Campusát. A BCE intézményfejlesztési tervének kiindulási pontja a hat kar egysége, e koncepció mellett más felsőoktatási intézmények rektorai is egységesen kiállnak. A tervek között szerepel a BME, ELTE, SE és BCE hálózati együttműködése. •

Corvinus / oktatáspolitika / felsőoktatás / egyetem

2012.05.03.

írta/forrás
Kébel Nóra

Oszd meg és uralkodj!

Egy év után újra az egyetemükért aggódva jöhettek össze a Corvinus hallgatói. A legutóbbi hivatalos álláspont szerint a Pesti Campus, azaz a Közgáz karait a BME-vel együttesen kialakuló közép-magyarországi műszaki-gazdasági kutatóegyetemi pólushoz csatolnák, míg a Budai Campus három kara a Szent István Egyetemmel közösen képződő közép-magyarországi agrár-felsőoktatási pólus részét képezné. Az egyetemek közül a BCE az egyetlen, amely felosztódna a képződő pólusok között: Rostoványi Zsolt szerint a lépés irracionális, mivel a Corvinus hat kara egységesen képez egy jól szervezett és ismert egységet. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárasszony a rektoroknak rendezett konferencián ismertette, hogy a kormány kifejezett törekvése létrehozni egy nemzetközileg elismert agráregyetemet. Rostoványi szerint ez a törekvés szakmailag indoklolatlan, hiszen a nemzetközi trendek a többféle kar együttműködéséből kialakuló universitasok irányába mutatnak, a szocializmus alatt létrehozott szakegyetemi koncepció nem működőképes. A regionális pólusok a vidéki intézmények sokszínűsége miatt universitasnak tekinthetők majd, a rektor szerint ez a kívánatos a közép-magyarországi terület esetében is.

Integráció helyett hálózat

A NEFMI tíz napja hozta a rektorok tudomására az általuk ismeretlen források alapján összeállított oktatáspolitikai irányelveit, a minden egyetem által benyújtandó intézményfejlesztési terv ismerete nélkül. A terv első részét május 2-áig kellett elküldeni, ez tartalmazta az előző időszak helyzetértékelését, a jövőre vonatkozó részletes terveket május folyamán kell összeállítani egy ötfős NEFMI által kiállított munkacsoport segítségével. A reformtervezet minden felsőoktatási intézményt érint, a rektorok május 8-án tartanak plénumot az egységes álláspont kialakításának érdekében. Rostoványi Zsolt szerint a magyar felsőoktatási intézmények alapvető érdeke egy win-win helyzet kialakítása, szerinte integrációról gazdaságilag stabil intézmények, mint amilyen a BCE is, esetében nincs értelme beszélni. Dr. Péceli Gábor, a BME rektora december 19-ei nyilatkozatában kijelentette, semmiképpen sem szeretnének más intézményeket integrálni, a BME, ELTE, SE és BCE által alkotott hálózatot viszont mind a négy rektor elfogadható megoldásnak tartja. A Corvinus új informatikai kar létrehozásában gondolkodik, amelyre a Rostoványi elmondása alapján már most is adottak a körülmények. A NEFMI koncepciójában szereplő párhuzamos képzések megszüntetésére irányuló törekvést Rostoványi nem tartja üdvözlendőnek, mert az egészséges verseny helyett monopolhelyzet irányába mozdítja el a felsőoktatást.

Corvinusos diploma

A francia példára kialakított felsőoktatási pólusok szervezeti egység mellett finanszírozási egységként is szerepelnek, ez azt jelenti, hogy az állami támogatást a pólusok intézményeik között saját kezűleg osztják majd el, ez a szétszabdalt Corvinus részére nyilvánvaló anyagi hátrányokkal járna az eddig hat kar által egységesen finanszírozott konstrukcióhoz képest. Mindazonáltal Rostoványi Zsolt szerint korai még finanszírozási ügyekben állást foglalni, mivel reményei szerint nem kerül sor a hat kar szétválasztására. A rektor szerint a jelenleg BA és MA képzésben résztvevő Corvinusosoknak nem kell félniük diplomájuk elértéktelenedésétől, hiszen a szervezeti struktúra megváltozása után is ugyanabban a képzésben részesülnek majd ugyanazoktól a tanároktól, mint azelőtt; bár hangsúlyozta, a hat karból álló Corvinuson diplomázni mást jelent, mint egy három karból álló Corvinuson. Kiss Dávid BCE HÖK elnök április közepén vett részt a Hallgatói Önkormányzatok Európai Szövetségének (ESU) közgyűlésén Bukarestben, ahol az ESU kiadott egy nyilatkozatot, amelyben a felsőoktatási reformok alaposabb átgondolására szólítja fel a magyar kormányt. “ A megmaradás záloga a közösségben rejlik” - fejezte ki Kiss Dávid a HÖK Budapesti Corvinus Egyetem melletti egységes kiállását.

Fotó

BetyárdűlőHarmadik típusú fesztiválnyárERASMUSMANELTE-ÁJK Gólyatábor 2011 GyöngyösKötélruha és bringaszoknya Külker Gólyatábor 2011. BalatonlellePont Ott Parti - ArcokDIY - Így készült a 3D MOHA logó