• Moha a Facebookon
  • twitter
  • Rovat rss


Dudorgás de luxe – Balaton Sound

3 nap szeletelés, egy kiadós alvás és a sajtó átböngészése után a legellentmondásosabb hazai fesztivál filozófiáját próbáltuk megfejteni, némi élménybeszámolóval fűszerezve. Elsőbálozós Balaton Sound napló. •

Balaton Sound / fesztivál

2012.07.18.

írta/forrás
pglet

Sound véleményformálási kényszer

Amint közöltem a barátaimmal, hogy csütörtökön Zamárdi felé veszem az irányt, senki nem állhatta, hogy ne menjen tovább a „jószórakozást”-nál. Egyesek fikahadjárat közepette fejtegették, mennyire szánalmas, ami ott fesztivál címszó alatt zajlik, mások sárgultak az irigységtől, és sorolni kezdték, mit nézzek meg helyettük. A Balaton Soundról mintha mindenkinek igen markáns véleménye lenne: valaki utálja, valaki imádja. Nincs középút, maximum hasítás térben és időben. Néhányan az elmúlt években még ott toporogtak a nyitónapokon a kígyózó sor elején, idén pedig már pökhendien hangoztatják: a Balaton Sound annyira 2008. Egy lány büszkén lelkendezik a vasútállomáson faggatózó riporternek, hogy már alig várja a Gus Gus koncertjét, majd azonnal hozzáteszi, hogy a 100 méterrel odébb helyet kapó Kalkbrenner-t viszont nagyon cikinek tartja. Ez a fajta véleményformálási kényszer minden bizonnyal a Sound sajátja. A Szigeten viszonylag ritkán hangoztatják az emberek, hogy kit nem fognak egész biztosan megnézni, de a heti jeggyel nem rendelkezők sem érzik kötelezőnek, hogy magyarázatot adjanak a távollétükre. A BS szervezői mintha koncepciózuson egy mély szakadék fölött kötéltáncolnának, amikor is fél évre előre megpróbálják belőni a hipsterség és a közizlés (ha e kettő jelen pillanatban egyáltalán szétválasztható) közötti szűk elektronikus zenei palettát, amely előre mutat, kicsit underground, de azért kellően sokakat vonz, és ezáltal jól hoz a konyhára. A látogatócsúcs és a line-up alapján idén ez valószínűleg elég jól összejött.

„Én nem fürdeni, hanem inni és bulizni jöttem!"

A Soundot Magyarország prémiumfesztiváljaként szokás emlegetni, idén végre meg is értettem, mit jelent ez. A szervezők reagáltak az elmúlt 20 évben átalakult fesztiválozási szokásokra, a közönség és az igények megváltozására. Az egyre népesebb tömeg már nem csak bulizni jön, hanem nyaralni, pihenni, kikapcsolódni. Az idei EFOTT után talán a legkisebb figyelmességgel is le lehetett volna kenyerezni, de tény, hogy a Sound infrastruktúra ügyben nagyon rendben van. Például sorban állás nélkül sikerült minden nap meleg vízzel zuhanyoznom, fogat mosnom vagy éppen a tükörben arról meggyőződnöm, milyen károkat okozott az alkohol és a kialvatlanság az ábrázatomon. Amint leírom ezt a mondatot, már szinte hallom is a Tokajban vagy Mezőtúron edződött ősfesztiválozót: „én nem fürdeni, hanem inni és bulizni megyek”! Erre viszont könnyen jön a válasz: nincs megfosztva senki a lehetőségtől, hogy büdösen tomboljon. Aki viszont imádja kigőzölni magát a másnapos reggeleken, szintén elégedett lehetett. A már említett ősfesztiválozó – akit az említett okokon túl a kiapadhatatlan csajozási lehetőség vonz igazán- számára a különösen jó hír pedig az, hogy a lányok Zamárdiban szappanoznak, sminkelnek, hajat vasalnak és nagyon szépek. A prémium minőség azonban nem az embereanyag külleme okozta elégedettséget jelenti, hanem a kiszolgálási attitűdöt! A vonatjegyem felét a fesztivál állja, az infópultnál történő sorban állás közben hostess kérdezgeti érkezésem okát, nehogy feleslegesen rossz helyen várakozzam. A helyszín gyönyörű, az elmaradt Ákosért a Szigeten kárpótolják a rajongókat, egy letölthető alkalmazással megtervezhetem a koncertmenetrendem, és mindez csak a jéghegy csúcsa.

iPaddel csápolni David Guettán – jee

A pontos kalkulációra szükség is volt, hiszen napról napra egymást érték a must-go bulik, így már a vonaton elkészült a szigorú, Balaton Sound-os mércével igazán mainstream tervezet. A hatásfok 70-80%-ot ért csak el, a teljesítményromlást a programok átfedése, és az olykor hajnali egy körül beálló végkimerültségi állapot okozta. No és persze a városban található CBA és a szemközti park, ahol szívesen időzött a fesztiválközönség. A csütörtöki napot abszolút vitte Fran és Oliver Koletzky bulija. Pénteken a Carbonfools-on megtapasztalhattuk, hogy léteznek még igazi tinibálványok: a bikinis gimnazisták extázisban sikítoztak Fehér Balázs láttán, miközben mi már a Gossip felé vettük az irányt. Már csak a Beth Ditto nevű tornádó miatt is érdemes volt Zamárdiba látogatni. A frontasszony zseniálisan énekel, szórakoztat, improvizál és megnevetteti a közönségét. És nem mellesleg az egész koncert alatt a Punnany Massif hátrahagyott névtáblájával poénkodik és ugrabugrál, a bandának immáron tuti ő a leghíresebb rajongója.

Egy babzsákról figyeltük Yonderboi-t és a menő DJ pultját, bólogattunk a Zagarra, csápoltunk a Beat Disre vagy éppen Tinie Tempah-n szörnyülködtünk, ahogy percenként háromszor lehángrizza országunkat. Meghallgattuk a híres Avicii opuszt 500-szor, egyszer magától az elkövetőtől, egyszer David Guetta tolmácsolásában, 498-szor pedig random hangszórókból. A Guetta tömegpszichózis a maga szürrealitásában volt gyönyörű: tombolnak a tízezrek, mi az oldalvonalon kolbászt és zsömlét eszünk, egy srác pedig az első sorban feltűnősködik, hogy kedvencének szóló üzenete megjelenjen végre a kivetítőn. Az az üzenet, melyet nem egy transzparensre vagy a pólójára írt fel, hanem kapaszkodjunk meg: az iPad-jébe. Azt lengette rendületlenül. Amikor már nem kötött a menetrend, betévedünk Sterbinszky Károly bulijára, mely egy tér-idő kaput nyitott meg: a Balaton Sound sokat emlegetett emblematikus figurái egész idáig itt bujkáltak. Megidéztük berlini erasmusos hónapjainkat Paul Kalkbrenner-el, arcoskodtunk a VIP-ben, majd Nina Kraviz szettje alatt azért imádkoztunk, hogy a nem teljesen szakszerűen felállított sátrunk még egyetlen éjszakát bírjon ki. A sátor hősiesen tartotta magát, így már csak az utolsó jóreggelt sör és egy pokolian hosszú(nak tűnő) vonatút maradt hátra, míg a kitartóak maradtak egy utolsó etapra.

Persze a Balaton Soundot körüllengő sztereotípiák közül rengeteg igaz és itt is akadnak szervezési bakik, de a közönség semmivel nem kellemetlenebb, mint máshol. A látogatók negyede például kedélyes nyugat-európai egyetemista, infrastruktúrában és a helyszín adottságaiban pedig biztosan a többi magyar fesztivál előtt jár a Sound. A zenei kínálatot lehet szeretni vagy nem, ez már ízlés dolga. Valószínűleg több intellektuális élményben lesz része annak, aki a Művészetek Völgyébe vagy a Bánkitóra látogat, több „élő” zenét hall, ha a Hegyalját választja. Felesleges a hasonlítgatás, a Sound mást tud. Én pedig kifejezetten szerettem. Így elsőre.
 

Fotó

Pont Ott Parti - ArcokAz új szépségideál az androgünAz elegáns frissességFridge Fesztivál 2011Több technót a ParlamentbeZSKF Gólyatábor CsopakSzépségkirálylányBelépő