• Moha a Facebookon
  • twitter
  • Rovat rss


Fotósaink nem tudnak élni a tehetségükkel - interjú Virágvölgyi Istvánnal, a Sajtófotó kiállítás zsűritagjával

Az elmúlt év legjobb sajtófotóiból láthatunk válogatást a Magyar Nemzeti Múzeumban immár 30. alkalommal. A május 6-ig látogatható tárlat a Magyar Sajtófotó Pályázat győztes munkáiból állt össze, a 8838 kép elbírálásában öttagú nemzetközi zsűri vett részt, közülük ketten a szakma hazai képviselői: Szalmás Péter, a Népszava képszerkesztője és Virágvölgyi István, az MTI fotószerkesztőségének vezetője. Virágvölgyi István ízig-vérig szerkesztő, több lépésről szereti szemlélni a dolgokat és pályázati babérokra sem vágyik, jobban belegondolva maga sem érti miért. Vele beszélgettünk a zsűrizés folyamatáról, a sajtófotózás jelenéről és az elhivatott sajtófotós ismérveiről. •

sajtófotó / pályázat

2012.04.13.

írta/forrás
Kébel Nóra

MOHA: Hogyan vezetett az út a XXX. Sajtófotó Pályázat zsűrijébe?

Virágvölgyi István: A felkérés elsősorban a posztnak szól, nem kifejezetten Virágvölgyi Istvánt kérték fel, hanem az MTI fotószerkesztőségének a vezetőjét. Ez volt az első ilyen jellegű feladat az életemben, nagyon élveztem a zsűrizés folyamatát; az elején eléggé hosszadalmas volt kb. 8000 képet végigpötyögni -főleg mivel sok használhatatlan volt köztük-, az utolsó napokban azonban személyesen beszéltük meg a finalistákat, érdekes viták zajlottak a zsűritagok között.

Virágvölgyi István

MOHA: Sokszínű volt a zsűri (elnök: Tony Hicks, az Association Press európai és afrikai fotószerkesztője; Marán Pauer, a Pozsonyi Jogi Egyetem médiafakultásának vezetője; Radu Sigheti, a Reuters romániai vezető fotóriportere; Szalmás Péter, a Népszava képszerkesztője és Virágvölgyi István), milyen volt az együttműködés, nagyon eltértek a nézőpontok?

Virágvölgyi István: Jellemzően csoportokban értettünk egyet különböző időszakokban, de valaki mindig kilógott, néha megmagyarázhatatlanul ragaszkodtunk képekhez... vicces volt összecsiszolódni. A külföldiek közül ketten hírügynökségnél dolgoznak, sokszor hármunknál ügynökségi szemlélet látszott kialakulni, máshogyan láttunk dolgokat; a szlovák zsűritag fotóművészként sosem dolgozott sajtóban, az ő szemlélete is érdekes volt. Meg persze voltak olyan konkrét képek, amik a zsűri magyar tagjainak képi klisének tűntek, de a külföldi szakemberek imádták őket... nekik újdonságként hatottak olyan témák és megoldások, amik itthon a közhelyek közhelyének számítanak.

MOHA: Végeredményben hasznos a nemzetközi zsűri?

Virágvölgyi István: Régóta van igény a fotóstársadalomban a nemzetközi zsűrizésre, szerintem ennél a pályázatnál a külső szemlélő bevonása miatt. Néhány éve vannak is külföldi tagok a Magyar Sajtófotó Pályázaton, mert sokak szerint a hazai fotósszakma túlságosan belterjes, egymásnak adogatjuk oda-vissza a díjakat; viszont a külföldiek nincsenek befolyás alatt, magát a képet ítélik meg. A külföldiekre vonatkozó meglátásban van igazság, ugyanakkor ennek is vannak hátulütői, mert hiába próbáljuk elmagyarázni, árnyalni egy kép tartalmát, sosem fogják megérteni, hogy mit jelent itthon, Magyarországon pl. a gyöngyöspatai eseménysorozat, a fotók mennyire adják vissza a témát. Nagy fájdalmam, hogy Gyöngyöspata témája nem került be a díjazottak közé, szerintem főként emiatt. Talán máshogy alakul, ha többen vagyunk magyarok a zsűriben, nehéz megítélni...

Sopronyi Gyula "Képriport (Sorozat)" kategóriában nyert Líbiában készült fotóival

MOHA: A nemzetköziség a fotók képi értékét hozza előtérbe, de nyilván a hírérték is fontos. Lehet azt mondani, hogy egyik vagy másik jobban érvényesült az értékelésnél?

Virágvölgyi István: Egy fotó akkor sajtófotó, ha hírértéke van, nem lehet ettől függetleníteni, de kémcső alatt sem lehet mérni, hogy 1 gramm hírérték és 3 gramm képi érték a megfelelő arány. Lehet kifejezetten rossz kép, de mivel egy bombasztorihoz készült, működik a fotó; de lehet értékelni egy nagyon szép fotót egy kevésbé jelentős eseményről is. Nem tudom pontosan, hogy áll ez össze, de mindenki érzi a gyomrában; ezért kell embereknek ülnie a zsűriben.

MOHA: Hajdú D. András sikerszériájának mi a titka? Jókor volt jó helyen vagy ennyire kiváló szakember?

Virágvölgyi István: Pont a West Balkánról készült anyaga, amivel a MÚOSZ-nagydíjat megnyerte, egy véletlennel indult: a tavalyi sajtófotó zsűrizésről ment hazafelé -ahol vendégként nézelődött-, amikor meglátta a csődületet. Ekkor szerencséje volt, és ami fontos, élni is tudott vele és követte a történetet. Emellett Andrisnak olyan sztorimesélési technikája van, ami bárhol megállja a helyét. A fotográfiánál az érzelmi kapcsolódási pontok a fontosak, ami által nemcsak egy képet nézek valamiről, ami valahol, valakivel történt, hanem rákapcsolódok a fotóra, viszonyulni kezdek hozzá. A kép ereje a pillanatnyi információközlésben van, sokszor a fotó megpillantásakor el is dől minden.

Hajdú D. András (origo.hu) a Magyar Újságírószövetség legkiemelkedőbb teljesítményért járó nagydíját a West- Balkán tragédiáról szóló sorozatáért kapta.

MOHA: Mit gondolsz arról az állításról, hogy a sajtófotó nem hír, hanem manipuláció?

Virágvölgyi István: A fotónak a valósággal való kapcsolata biztosan nem a közvetlen leképezés, ettől függetlenül lehet és kell is az objektivitásra törekedni. A fotót közlő sajtótermék alapállása a meghatározó, egy bulvárlap máshogyan tekint az eseményekre, mint egy hírlap. Pont a szubjektivitás miatt fontos a szerkesztési folyamat, a fotós belevonódik az eseményekbe, óhatatlanul elkezd egyetérteni az egyik felmerülő szemponttal. Az állásfoglalás valamelyest feladata a sajtónak, hiszen az egyik szempont általában a helyesebb, de a teljes kép mégiscsak az összes szempont ütköztetéséből áll össze. A szerkesztő feladata a pártatlanság biztosítása.

MOHA: Elégedett vagy a pályázók és a témák felhozatalával?

Virágvölgyi István: Témák közül egyedül a gyöngyöspatai eseményeket hiányoltam, ahogy azt már korábban említettem. Pályázók tekintetében felmerült egy olyan probléma -ami a nemzetközi zsűri kérdéséhez hasonlóan vitatéma-, hogy leszűkítsük-e a pályázók körét azokra, akik a sajtóban dolgoznak, és adhassanak be nem publikált képet is, vagy csak megjelent anyagokat. Egyelőre bárki pályázhatott, a jövőt illetően nem tudok nyilatkozni. Másik problémám a beadott fotósorozatok rendezetlensége volt - sokszor fölösleges képekkel tűzdelt vagy rossz sorrendben összeválogatott anyagok kerültek elénk-, amik megfelelően összerakva díjnyertesek lehettek volna, így azonban kiestek. Ezenkívül hiányzott a témák mély feldolgozása.

MOHA: Ezek szerint nem olyan mély a mai magyar sajtófotózás? Milyen a színvonal a nemzetközihez vagy régi nagyjainkhoz képest?

Virágvölgyi István: Sokkal kevesebb pénz van az itthoni piacon, mint a világsajtóban, ahol egyébként szintén csökken a sajtóorgánumok büdzséje, de arányaiban lényegesen nagyobb a hazaiakénál. Ott még mindig megengedheti magának egy fotós, hogy elmegy Líbiába fényképezni és utána adja el az anyagot, itthon nem fizeti meg senki az akár több hetes munkát. Ettől függetlenül én úgy gondolom, hogy egy lelkiismeretes fotóriporter -ahogy bármilyen más alkotó- a saját maga igényére is készíti az anyagait, a pénzhiány mögé nem szabad elbújni. Kevés küldetéstudattal ellátott fotóssal találkoztam idén; nem láttam a rengeteg befektetett energiát, időt, érzelmet... Fel-felbukkantak, de eseti jelleggel. Persze ez a szakma sok lemondással jár, a munkák össze-vissza jönnek, a háborút nem érdekli, hogy az ember kislánya közben ballag vagy a testvére házasodik. Nekem úgy tűnik, hogy a magyar fotóstársadalom ezeket az áldozatokat nem szeretné meghozni, persze nem is kell mindenkinek, de a mostaninál több emberre lenne szükség. Nagyon tehetséges fotósaink vannak, csak nem tudnak élni a tehetségükkel.

MOHA: Mennyire veszélyezteti a professzionális sajtófotózást, hogy ma már mindenki amatőr fotós?

Virágvölgyi István: Mindenképpen nagyon veszélyes, hogy mennyire tud a jelenség belefolyni a sajtó fősodorba. Amikor a CNN 50 fotóst bocsát el, mert inkább az olvasói által beküldött képekre szeretne támaszkodni, akkor azért elgondolkodunk a kérdésen... Ez nyilvánvalóan egzisztenciálisan érinti az fotóriportereket. A másik veszélyes pont a hitelesség kérdése, hiszen egy sajtóorgánum legfontosabb értéke a hitele. Hiába tüntetem fel egy képről, hogy olvasói fotó, annyira nem távolítom el magamtól, hogy ne kelljen ellenőriznem. A kiküldött fotóriportereim ismerik a sajtó szabályait, szavatolok a hitelességükért, de egy olvasói képpel ezt nem tehetem meg. A mai technológia mellett a profik át tudnak verni, néhány esetben pedig egyenesen lehetetlen ellenőrizni, ha egyedül van valahol a riporter... a gyanú felébred valami miatt, de közben nyakunkon a hírverseny, mindenki percről percre való tájékoztatást igényel, és a várva várt -de talán csaló- fényképet nehéz nem közzétenni. Másik oldalon a hitelesség a legfontosabb termék, elveszíteni könnyű, visszaszerezni iszonyatosan nehéz.

A HVG-s Fazekas István Hoffmann Rózsa portréja 2. helyezést ért el emberábrázolás kategóriában

A pályázat jövőjével kapcsolatban Szalay Zoltán Pulitzer-emlékdíjas fotóriportert kérdeztük, aki 30 éve az esemény főszervezője, az idei kiállításon jelentette be visszavonulását: 77 évesen elérkezettnek látja az időt a stafétabot átadására. A jövőről azonban ő sem tud nyilatkozni, annyit elárult, hogy vannak alkalmas emberek a feladat továbbvitelére, a döntés a Magyar Újságírók Országos Szövetségének kezében van. Szalay Zoltán elégedett az idei felhozatallal, értékes, érdekes anyag gyűlt össze a kiállításra, kiemelte a Magyar Nemzeti Múzeum hozzájárulását a tárlat méltó bemutatásához. Reméli, hogy ha főszervezőként nem is, de jelen lesz a jövő kiállításainak életében is.

 

A XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás témái címszavakban: West Balkán-tragédia, líbiai harcok, Kolontár utóélete, parlamenti hétköznapok, ozorai fesztivál, Tűzraktér, Böjte Csaba árvaháza, Abonyi Birkózó Klub mindennapjai, nyugdíjas Ki mit tud?, Szandra elefánt körúti vágtája, Vilmos herceg esküvője, portrék: Cseh Laci, Bánhidi Pál Aranycsapat-tag, Alföldi Róbert, Tarr Béla... + Harminc év képekben c. kísérő kiállítás

A pályázat abszolút nyertese az Origo fotóriportere, Hajdú D. András lett, aki a legkiemelkedőbb teljesítményért járó MÚOSZ-nagydíjat a West Balkán-tragédia c. képsorozatáért kapta meg, övé lett a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó André Kertész-nagydíj és a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díj is. A Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat Móricz Simon, a Népszabadság fotóriportere nyerte el a sajtófotó-pályázaton való sikeres szereplése alapján és a Moszkva tér, Széll Kálmán tér című szinopszisáért. A legjobb hírképért járó Escher Károly-különdíjban részesült Beliczay László, az MTI fotóriportere; a vidéken dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek járó díjat Komka Péter, az MTI külső munkatársa kapta. A 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek járó elismerést Pályi Zsófia, az Origo fotóriportere vehette át.

A díjazottak képeit az alábbi linken találjátok.

Fotó

Romani Deisgn divatbemutató Szépművészeti MúzeumVOLT fesztivál egy pop9 szemévelTöbb technót a ParlamentbeBetyárdűlőAz új szépségideál az androgünGazdag szülőt mindenkinekKalap és szaxiSzépségkirálylány