• Moha a Facebookon
  • twitter
  • Rovat rss


Meszerics András a magyar James Blake?

Ha épp ki vagy éhezve valami eredetire a magyar zenei életben, ne a kereskedelmi tévék tehetségkutató műsorai között kapcsolgass, írd be inkább Meszerics András nevét a YouTube keresőbe. András, azaz egyelőre inkább Bandi hol kórusban, hol hálószobapopperekkel, hol pedig szólóban zenél, emellett foglalkozik kortárs tánccal, és kísérleti jellegű színdarabokban bontogatja szárnyait. Számára a kilencvenes évek popkultúrája nem nosztalgia, hanem történelem, ugyanis még csak 17 éves. Élete első interjúját nekünk adta, de biztosan hall még róla, akinek füle van. •

TEDx / zene / interjú / MOHA magazin 2012. április-május

2013.04.17.

írta/forrás
Frankó Luca

Moha: A tavalyi TED-konferencián tartott előadásod kapcsán hallottam először rólad, azóta pedig azt tapasztalom, hogy egész sokan ismerik már a neved… Honnan lehet tudni rólad, hisz ez életed első interjúja?

Meszerics András: Mostanában elég sok helyen felbukkanok. Két éve énekelek a Soharóza nevű kórusban, ez a társaság rengeteg kaput megnyit előttem, általuk ismerhetik a legtöbben a nevem. Az ő közreműködésükkel jött létre például a legtöbb szólófellépésem is. Az éneklés mellett a Trafóba járok táncórára, néhány workshopon is megfordultam már, épp tegnap érkeztem haza egyről, Olaszországból. A zene és a tánc nagyjából egyszerre jött az életembe, azóta pedig a színház határterületeivel is próbálkozom.

Moha: A kóruson túl kezded megtalálni a saját hangod, ez nagyon érdekes és egyedi. Tulajdonképpen zeneszerzőnek vagy előadóművésznek tartod magad? Profinak vagy amatőrnek?

M. A.: Átformálok dalokat, de ettől nem tartom magam zeneszerzőnek. Már csak azért sem, mert leírt dolgaim egyáltalán nincsenek. Kísérleti irányokkal és improvizációval próbálkozom. Vannak otthon hangszereim: gitár, dobok, zongora meg mikrofon. A saját dolgaimba igyekszem belevinni azokat a technikákat, amelyeket a Soharózában is próbálgatunk. Néha pedig kisül belőle valami érdekes, amit esetleg sikerül megmutatnom közönség előtt. Még nem élek meg a zenélésből, de egyre több olyan projektem van, amiért már fizetnek. Szóval jelenleg egy félprofi előadónak nevezném magam. Úgy egy éve határoztam el, hogy a hobbiszintnél komolyabban akarok a tánccal és a zenével is foglalkozni, a jövőben szeretnék professzionális művész lenni, a művészetemből megélni.

Moha: Kinek a zenéjéből merítesz ihletet?

M. A.: Mostanában épp nagyon sok jazzt, popot és klasszikust hallgatok, emellett afrikai törzsi zenéket, nemrég pedig egy indonéz rituálé hanganyagát töltöttem le. A magyarok közül Cseh Tamás és az LGT áll közel hozzám. A kortársak közül Morningdeert, Harcsa Veronikát, Palya Beát vagy Busa Pistát emelném ki, emellett vannak még nagyon jó hazai jazz-zenészek, akiknek járok a koncertjeire. Nagy kedvencem az egyik első igazi minimalista, Steve Reich, ő már az ötvenes években azzal próbálkozott, hogyan lehet szalaggal loopolni. De említhetném még Amy Winehouse-t, James Blake-et…

Moha: Ha már őt emelted ki, el kell árulnom, hogy a TED-es előadásod után a „kis magyar James Blake”-ként kezdtünk emlegetni. Akkor A saját hangom című performanszoddal álltál a hallgatóság elé, így felmerül a kérdés: zavar az összehasonlítgatás?

M. A.: Eddig nem nagyon hasonlítottak senkihez, de nem fogom fel negatívan. Inkább örülök, ha valamihez kötni tudnak az emberek. Mindemellett én nem tartom magamat a magyar James Blake-nek. Nagyon szeretem a zenéjét, ő egy hihetetlenül inspiráló művész. Most, hogy így jobban belegondolok, abszolút bóknak veszem.

Moha: A közönség soraiban hol bukkansz fel leggyakrabban Budapesten?

M. A.: A Trafóban, a Bárka és a MU Színházban vagy éppen a Mika Tivadar mulatóban. Itt keddenként fut egy koncertsorozat JazzaJ néven. Ezt Rubik Ernő barátom szervezi, a TED-en is vele léptem fel.

Moha: Harmadikos vagy a Trefortban. Tudod már, hogy jövőre merre tovább?

M. A.: Még gondolkodom, igyekszem nem rástresszelni a kérdésre. Például nem feltétlenül akarom előre eldönteni, hogy a tánc vagy az ének lesz a fő vonalam. Szeretnék úgy választani, hogy mindig tudjam a másikat is csinálni mellette, akár autodidakta módon is. Az sem rajzolódott ki, hogy itthon maradok-e. Nyitva akarom hagyni a kapukat, hogy akár ki tudjak menni külföldre tanulni, de ez nem kifejezett vágyam. Sok ember van itthon is, akikkel szívesen dolgoznék együtt.

Moha: A kilencvenes évek kellős közepén születtél, ez pedig egy kilencvenes évek tematikájú szám. Zárásként: erről a korszakról mi jut eszedbe először?

M. A.: A korszak fontosabb előadóit nem akkor ismertem meg, amikor befutottak, hanem sokkal később. Számomra a kilencvenes évek nem nosztalgia, inkább történelem.

Fotó

Gazdag szülőt mindenkinekY-generációAz elegáns frissességDIY - Így készült a 3D MOHA logóDivat - 2011 nyárHarmadik típusú fesztiválnyárKendoKalap és szaxi