• Moha a Facebookon
  • twitter
  • Rovat rss


Milyen volt az EFOTT 2012-ben?

Hőségriadó, óriási vihar, megolvadt szandálok, csúnya napszúrások és látványos leégések, szar szervezés, Dévényi Tibi bácsi és Kozsó, DUB FX és Dr Alban - ez volt az EFOTT 2012-ben. •

EFOTT / kritika / fesztivál / nyár / BME / bicikli / civil / buli / koncert / nagyszínpad / zene / program

2012.07.10.

írta/forrás
Facsády Orsolya

A szervezés

Az 1976 óta létező fesztivál történetében az idei év során egy dolog biztosan kiderült. Ha a városvezetés és a rendezői gárda nem működik hatékonyan együtt, komoly problémák vetődhetnek fel az esemény lebonyolítása során. Míg az utóbbi nyarakon Baján, Orfűn és Szolnokon minden rendben zajlott, addig Velencén (vagyis inkább már Sukorón, a város vége tábla mellett) valódi fejetlenségről beszélhettünk. Pedig nem is olyan régen, 2005-ben tartották már itt a programsorozatot.

Kezdjük az elején. Hiába jöhettek a partizni vágyók első nap szervezett biciklitúrával, a többi nap önállóan kellett megoldani a kerekezést. Hiába rakták fel a vonatmenetrendet a honlapra, az állomás négy és fél kilométerre terült el a kempingtől, és a fesztiválbuszt szinte képtelenség volt megtalálni a vasútnál. Hiába tett volna közelebb le minket a távolsági busz, sehol nem tüntették fel, hol kellene leszállni róla. Hiába gyalogoltunk volna, az útvonalat jelző táblák csak a kanyarokból hiányoztak, de onnan nagyon. Végül hiába választottuk volna a kényelmes autót, a parkolótól félórányira helyezték el a főbejáratot. A másfél kilométerre lévő gazdasági (VIP, press, artist) bejáratról nem is beszélve…

Az alapítóelvek

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának kezdeti célkitűzése a néhai KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) elgondolása szerint, hogy megmutassák a fiataloknak a belföldi városok nevezetességeit, valamint kiránduló- és sportprogramokkal színesítsék az évről évre más helyszínen kialakított rendezvényt. Míg erre ez idáig szemmel láthatóan nagy hangsúlyt fektettek a szervezők, most valahogy várakozáson alul alakult a kínálat. A biciklikölcsönzésen és a strandolási lehetőségen kívül a tájegység hírességeinek megismerésére nem kerülhetett sor. Kompenzálva a helyzetet a magyar zenei palettát bővítették ki egy-két generációnknak sokat jelentő külföldi névvel, mint a német Brooklyn Bounce, az angol Roni Size vagy a híres ausztrál utcazenész, Dub FX.

Az EFOTT-os Civil Faluban – mint már megszokhattuk – főként egyetemi és főiskolai szervezetekkel találkozhattunk július 3-a és 8-a között is. A választék idén a Magyar Kerékpáros Klubbal, a Szimplában havonta felállított Bringás Bolhapiaccal, a Diákhitel sátrával és az Amerikai Nagykövetséggel bővült. Sok más stand mellett megismerkedhettünk még a pécsi KÖSZI-vel (Központi Hallgatói Szolgáltató Irodával), a Félonline című, huszonévesek által írt lappal és a BME mint házigazda intézmény több hallgatói (például külügyi) egyesületével is. Ezen kívül borkóstolón és színházi előadásokon vehettünk részt, ha bírtuk szusszal.

A táborhely

A résztvevők száma miatt – ami péntekre és szombatra igencsak meggyarapodott – már a hét elején bővítették a színpadoktól meglehetősen messzi, viszont a parthoz annál közelebb fekvő kempingrészt egy új szakasszal. Akinek itt jutott csupán hely, megszívta kicsit, hiszen a tóra néző gyönyörű kilátás és a hangulatos mólók (ahová sötétedés után, biztonsági őr figyelmeztetésére tilos volt kimenni) nem kárpótolták amiatt, hogy egyetlen fa sem árnyékolta be a területet, ezért reggel hét után kibírhatatlanokká váltak a sátrak.

A színpadok elhelyezkedésébe nincs jogunk belekötni, hiszen a koncertek hangosítása szinte egyáltalán nem zavarta egymást. A földnek kifejezetten tehéntrágya szagot kölcsönzött a kánikula. A csütörtök esti viharnak köszönhetően egy-egy iszapos részbe ragadhattunk ittasan, azon túl, hogy a szétesett és beázott sátrakat kerülgettük. Az a hír járta mellesleg, hogy sokan hazautaztak a komoly csapadékhullás és villámlás miatt, maguk mögött hagyva a bulit, meg persze a fedett helyen zajló, emlékezetes Ámokfutók koncertet, amire több ezren menekültek be az eső elől, a durván zavarba jött Kozsó legnagyobb meglepetésére. Az áramszünetet egyébként hamar megoldották, egyetlen szabadtéri koncert sem maradt el, csak csúszott a program egy kicsit.

A higiéniai körülményekre rengeteg panasz érkezett. Kővécékkel és zuhanyzókkal szinte egyáltalán nem lehetett találkozni. Mindenki, aki tehette a strand nyitott tusolóinál fürdött, vagy tó vízében áztatta le magáról a koszt. Ha már a kosztnál tartunk, az is érdemes megemlíteni. A kajálós helyek rangsorában elsőként a Fornetti-s stand végzett, ott folyton óriási sor állt, valószínűleg az alacsony árak miatt. Ezt követte egy malacsültet készítő hely, ahol legalább fél órát várhattál egy húsos batyura. A pizza és a hamburger sztenderdnek számított, a Gyros meg többek szerint szar volt.

Emlékezetes pillanatok

Az idei EFOTT legromantikusabb momentumának A kutya vacsorája koncerten történt leánykérés volt, amit Varga Livius frontember házassági évfordulójának megünneplése kísért. Ezek után este a Quimby már csak egy szimpla legénybúcsú bejelentésére volt hivatott, amihez később az AXE sátor rendeltetésszerűnek tűnően szolgáltatta a műsort egy ketrecben magát riszáló táncos lánnyal, akihez hozzáérni egy újjal sem volt szabad. Az imént említett márka egyébiránt már tavaly bebizonyította rejtett hímsovinizmusát, miszerint csinos hostess lányokkal mosdatta meg nyilvánosan a „mocskos”, fesztiválozó fiúkat.

A parti kivitelezése során még egy gátba ütköztek a szervezők. Lassan már elfogadottá válik mindenki számára, hogy készpénzzel semmire nem megy egy hasonló rendezvényen a fesztiválkártya bevezetése óta. A hétvége vicces jelenete volt, amikor váratlanul lefagyott a pénzfeltöltő rendszer, és a reggeli másnaposságra egy pohár vízzel sem gargalizálhattunk. A kapunál lévő jegykiadóknál kisebb tömeg várakozott arra az újonnan érkezők mellett, hogy vásárolni tudjon a piás pultoknál. Az egyetlen, út menti csapnál még ennél is nagyobb sor alakult ki. A biztonsági őrök üvöltöttek a voki-tokijukba a lebonyolítókkal, de hiába... Mivel a hiba csak később oldódott meg, a környék közértjei soha nem látott bevételre tettek szert.

Fotó

Romani Deisgn divatbemutató Szépművészeti MúzeumRomani Divatbemutató szeptember 21.Tanár lett TanzániábanPont Ott Parti - ArcokAz elegáns frissességVizsgadivatKalap és szaxiELTE-ÁJK Gólyatábor 2011 Gyöngyös